(népi gyógyászat, füveskönyvek, Melius Juhász Péter, az első magyar orvosi könyv, Váradi Lencsés György)
█ NÉPIGYÓGYÁSZAT ÉS A FÜVESKÖNYVEK
Az orvosi nyelv körébe tartozó kifejezéseinket már a régi nyelvemlékekben megtaláljuk, s hozzávetőlegesen hétszáz évnyi nyelvi anyag alapján vizsgálhatjuk, leginkább szójegyzetek, szótárak, füveskönyvek recipék alapján (Szikla Fabricius szójegyzéke, Calapinus Latin–magyar szótára, Melius Juhász Péter Herbariuma stb.)
A XVI. században az orvoslás nyelve is a latin. Hazánkban orvosi egyetem még nem volt, legfeljebb külföldi vagy külföldön tanult magyar orvosok tevékenykedtek. Az orvosi feladatokat nagyrészt a füvesek vagy füjesek, tudós asszonyok, javasasszonyok, bábák látták el, de részt vettek még különféle vándorló (gyakran külföldi) kuruzslók, mint az olejkárok (azaz az olajokat, balzsamokat árusítók), a sérvmetszők, a borbélyok, a vándorsebészek, a csontrakók, a szemoperálók, sőt a hóhérok is, akiknek a köznép gyógyító képességet tulajdonított.
A régi orvosi szavak sokfélék: gyógynövények, egyéb növények, folyadékok, ásványok, állati eredetű gyógyszerek, emberi és állati test termékei stb. (fahéj, gyanta, szurok, vaspor, csiga teknője, kényeső, farkasvakság, torokgyík, vízkórság stb.).
A magyar orvoslásnak volt tehát egy tudós, akadémiát végzett, orvosok által művelt ága. Ennek az orvostudománynak a nyelve alapvetően a latin volt. Volt azonban egy népi ága is, mely tünettani észrevételen, tapasztalaton alapuló magyar kifejezéseket (gyakran körülírásos kifejezéseket) alkalmazott. A kétféle orvoslás és a kétféle orvosi nyelv azonban nem vált el élesen egymástól, inkább sajátosan egymásra rétegződött.
█ AZ ELSŐ MAGYAR ORVOSI KÖNYV
Az első magyar nyelvű tudományos igényű könyv az Egész orvosságról való könyv, azaz Ars Medica., melyet a XVI. századi – más néven régi magyar – orvosi könyvnek is neveztek. Erdélyben adták ki 1577-ben, szerzője Váradi Lencsés György. Nagyon sok orvosi szó ebben fordul elő először, korának egyik legrangosabb munkája, a magyar orvosi szókincs kincsestára. Az eredeti kézirat 300 évig hánykódott.
__________________________________________________________________________________
„Nagyváradi Váradi Lencsés György 1570 és 1593 között Gyulafehérváron készült Egész orvosságról való könyvét megírásának idején, az ezerötszázas évek végén, Erdély nagy romlásában már ki nem nyomtathatták, de a kézirat szerencsére nem pusztult el. 1610 és 1612 között a munkát egy tanult orvos, feltehetőleg Patai Máté, Nagyváradon újra lemásolta, majd 1757-ben Rhédei Zsigmondné báró Wesselényi Kata asszony Erdőszentgyörgyön istenes szándékból Z. J. S. által Ars Medica címmel újólag lemásoltatta. 1940 és 1943 között Varjas Béla a marosvásárhelyi Teleki Tékában hiányosan fennmaradt eredeti Lencsés-féle kézirat alapján betűről betűre lemásolta, és XVI. századi magyar orvosi könyv címmel betűhíven, de hiányosan Kolozsvárott az Erdélyi Tudományos Intézet kiadásában egy – jórészt világháborús bombák áldozatává váló – könyvvé nyomatta.
A jelenben pedig 1975 és 1993 között Lencsés György halálának 400. évfordulójára készülve, a különböző fennmaradt kéziratok alapján az egész munkát újjáépítette, a 2000. esztendő magyar helyesírásához közelítve író- és számítógéppel többször újólag leíratta, mutatókkal, magyarázatokkal és képekkel kibővítve Kolozsvárott, Budapesten és Szombathelyen sokak segítségével lehetőségei és tehetsége szerint újjáteremtette, elektronikus adatbázissá szervezte, és Lencsés György egész orvosságról való könyve, azaz Ars Medica Electronica címmel kiadta 2003-ban a biológus Szabó T. Attila.”
(Szabó T. Attila: Váradi Lencsés György (1530–1593) Egész orvosságról való könyv, azaz Ars medica című könyvének tartalomjegyzéke és mutatói, mint a XVI. századi magyar orvosi nyelv kincsestára. Magyar Orvosi Nyelv 2010;10:27 –41.)
_________________________________________________________________________________________