█ MELYIK FOLYÓIRATBAN KÖZÖLJEK?
A tudományos közlemények zöme, hagyományosan, nyomtatva, folyóiratokban jelenik meg.
Hagyományos folyóiratok. Az orvosi folyóiratok kora széles határok között változik, nem egy már „matuzsálemi” korban van: 150 évnél is idősebb, többségük azonban 20-60 év közötti, és vannak tíz évnél fiatalabb, a gyermekéveket taposók is. Nap mint nap újabb folyóiratok születnek – jóllehet a piac megtelt –, és rövid idő alatt megszűnnek. Kegyetlen a verseny és a küzdelem a fennmaradásért. Nincs annyi orvos, és nincs annyi idő, hogy a közleményeket el lehessen olvasni.
A legtöbb folyóirat új kutatási eredményeket, új megfigyeléseket és klinikai tapasztalatokat (eredeti közleményeket) közöl. Kezdetben az ilyen jellegű folyóiratok az orvostudomány egészét átfogták, majd folyamatosan szakosodtak. Néhány azonban, mint pl. a Lancet vagy az Orvosi Hetilap megtartotta ezt az arculatát, de folyamatosan kiegészült. Híreket, beszámolókat és összefoglaló munkákat is közzétesz, hogy olvasói érdeklődését jobban felkeltse. Ma már nem fenntartható egy olyan folyóirat, amely csak száraz kutatási eredményeket közöl. Tetszik, nem tetszik, a lapot el kell adni.
Az átfogó – az orvostudomány egészét felölelő – folyóiratok, különösen a nemzetiek, általában az ország tulajdonát képezik, s tudományos jelentőségük mellett, jelképes értékük is van: a honi tudomány hagyományait és rangját is képviselik. Másokat valamelyik vagy több orvosi társaság együttesen hozott létre és tart fent, néhány pedig egy-egy intézet gondozásában jelenik meg. Előfordulhat, hogy magánkézbe kerülnek.
A folyóiratok nagy többsége szakmákra szakosodott. Ezek közül egyesek átfogó jellegűek, mint például a daganatgyógyászat területén a CANCER, mely a daganatok mindegyik fajtájával foglalkozik. Mások a nagy szakmákon belül csak kisebb részeket, önállóvá vált alszakmákat képviselnek, mint pl. a Nőgyógyászati Onkológia. Átfedések óhatatlanul előfordulnak, mint ahogy az orvosi szakmák között sincs éles határ. Az ún. „orvos szakmák” szerinti folyóiratok száma rohamosan megnőtt, és egyre több olyan folyóirat látott napvilágot, amely kisebb, rész szakmának vagy sokszor még annak sem tartható területeket fogott át. Értelemszerűen, minél kisebb egy szakterület, amellyel egy folyóirat foglalkozik, annál kisebb az olvasótábora is, és ezért aztán folyamatosan ismétlésekre kényszerül. Nem véletlen, hogy leginkább ezek a lapok tiszavirág életűek.
Az orvosi szakmák szerinti lapok általában orvosi társaságok kiadványai. Ezek lehetnek nemzetköziek, például az International Journal of Gynecologic Cancer, amely a nemzetközi Nőgyógyász Rák Társaság tulajdona, vagy egy-egy földrészre kiterjedők, például az European Journal of Gynaecological Oncology, amely az Európai Nőgyógyászati Onkológiai Társaság kiadványaként született, illetve nemzetiek, mint például a Magyar Nőorvosok Lapja, amely a Magyar Nőorvos Társaság hivatalos folyóirata.
Egyre sokasodnak az összefoglaló folyóiratok, kiváltképp képzési, továbbképzési céllal. Neves szakembereket kérnek fel összefoglaló közlemények és gyakorlati útmutatók megírására. Ezek nagyon hasznosak lehetnek, elsősorban a rohanó orvosok számára, akik legalább így kísérlik meg tudásukat naprakészen tartani. Hátránya, hogy más szemüvegén keresztül jut el hozzájuk a tájékoztatás, amely téves is lehet. Nagy a piaci sikere az olyan összefoglaló lapoknak, amelyek máshol megjelent közleményeket mutatnak be, tehát nem saját szerzők által írtakat, és rendszerint meghívnak valakit, hogy véleményt is fűzzön hozzájuk. Következésképpen sokan szerepelnek benne, rendszerint fényképpel, ami népszerűségüket nagymértékben fokozza. Az ilyen folyóiratok a szemlék, például a Nőgyógyászati és Szülészeti Továbbképző Szemle. A szemlék általában jövedelemérdekeltek, piacközpontúak, aminek érdekében sokszor ismeretterjesztő jellegűek is. Előnyük, hogy az olvasó az idézett szerző összefoglalása mellett hazai szakember véleményét is olvashatja. Az összefoglaló közlemények természetesen nem tárgyalhatják az adott témát minden részletében terjedelmi megkötöttségük miatt. Ezért részleteket illetően irodalmi utalásokat adnak, javasolják a szerzőknek, hogy azokat is nézzék meg. Nyilvánvaló, hogy ez időigényes és nehézkes. Ez adta az ötletét egy teljesen újfajta továbbképző folyóirat megszületésének. Ennek lényege, hogy terjedelmi korlátok nélküli fejezetekből áll, és egy-egy fejezet csak egy témával foglalkozik, de azt az alapoktól a legutóbbi eredményekig tárgyalja. A fejezeteket többen, a szakma rangos képviselői írják, és nagyon sok az ismétlés. Az ismétlés nem csak a tanulás alapja, de különböző szerzők véleményeinek, álláspontjainak megismerését is segíti. A fejezetek szerkesztői a bevezetőkben rávilágítanak a lényeges kérdésekre és az ellentmondásokra, ugyanaakor gyakorlati útmutatást is megfogalmaznak. Ilyen folyóirat a CME Journal of Gynecologic Oncology.
Új irányzatok. Az elmúlt évtizedekben azonban létrehoztak kizárólag a világhálón közreadott folyóiratokat, az ún. „on line” szaklapokat. Ha ezeket az előbíráló rendszer, az ICMJE szabályai szerint szerkesztik, ugyanolyan értékesek, mint a nyomtatott szaklapok. Ám ha nem, és többségükkel ez a baj, tudományos értékük ellenőrizhetetlen.
Egyfajta másik irányzat a közlemény lényegi részének ismertetése a folyóiratokban és utalás arra, hogy a részletek a világhálón olvashatók a folyóirat honlapján. Egy hagyománytisztelő szerző számára ez szokatlan és talán visszás is lehet, a helykihasználás miatt azonban nagyon is célszerű. Ez a gyakorlat minden bizonnyal terjedni fog, a helyszűke áthidalója.
Szokássá vált, hogy a szerkesztőségek egyre gyakrabban fogadnak el kiegészítő anyagot (supplementary files), amelyet a honlapon közölnek, a nyomtatásban megjelent cikk kiegészítéseként. Ezek lehetnek, táblázatok, ábrák képek, színes felvételek, kiegészítő adatok, sőt képszalag (video) is. Az effélék a tudományos eredmények további alátámasztását, az eredmények stb. kiterjedtebb bemutatását teszik lehetővé. Az ilyen kiegészítések a kiadók, szerkesztőségek honlapjain az eredeti közlemény elektronikus változatához kapcsolva található. A kiegészítések elkészítésére, szerkesztésére ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a dolgozatokra.
A megbírált, elfogadott közlemények ún. átfutási – az elfogadás és a megjelenés közötti – ideje nagyon is lényeges, a szerzők és a szerkesztők oldaláról is. Mindenki szeretné, ha a közlemény mihamarabb megjelenne. Egyes folyóiratoknál az átfutási idő hónapokig is eltarthat, akár egy évnél hosszabb is lehet. Ennek megoldására szokássá vált, hogy az elfogadott közleményt nyomtatott formájában (pdf) az elfogadás után a honlapon azonnal közreadják külön azonosító számmal. Ez az ún. doi- (digital objective identifier) szám. A doi számát a közlemény mindig megőrzi, megjelenése után is: erre ugyanúgy lehet hivatkozni, mint a nyomtatott változatnak a folyóirat szerinti azonosítójára. A honlapon és a nyomtatásban megjelent közlemény teljesen azonos, a honlapon kibocsátott közleményben már változtatás nem lehetséges.
█ HOL KÖZÖLJÜK TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEINKET?
A szakirodalmi munkálkodás egyik legfontosabb eleme az, hogy a kutató tudományos eredményeit milyen szakmai színvonalat képviselő folyóiratban jelenteti meg. Nyilvánvaló, hogy a kutató olyan rangos folyóiratban szeretne közölni, amelynek széles körű olvasottsága, nagy hatásmutatója (impact factora) van, és közleménye gyorsan jelenik meg. A folyóiratok számára viszont a közlendő anyagok témája, tartalma, minősége (tudományos értéke) a meghatározó. Minél rangosabb a folyóirat, annál magasabb a mércéje, és nagy a visszautasított kéziratok százaléka. Szerencsés, ha a megvalósíthatóság és az óhaj – ez esetben is – közel járnak egymáshoz.
Ahhoz, hogy választani tudjunk, mely folyóirathoz küldjük kéziratunkat, ismerni kell a cikkünk témájának, tartalmának leginkább megfelelő tudományos folyóiratok névjegyzékét. Az orvosi-biológiai folyóiratok általános és szakágakra lebontott jegyzéke, azok értékelése a Thomson Institute of Scientific Information (ISI) kiadványaiban, (ISI Database: Master Journal List), a Journal List Optionban vagy a Journal Citation Reportban található meg. Tartalmazzák a folyóiratok hatásmutatóját, a rögtöni idézésmutatóját – „immediacy index” –, valamint az adott folyóiratban való közlés feltételeit. 2005 óta működik az ISI legteljesebb programja, a Web of Science Science Citation Index Expanded, amely a különböző adattárakban jegyzett folyóiratok jegyzékét adja meg pdf-formában.
Külön program segít a folyóiratok kiválasztásában (ISI Database: The Journal Selection Process), továbbá a kézirat beküldési szabályainak megismerésében (ISI Journal Selection and Evaluation Process). Megjegyzendő: ma már valamennyi nemzetközi folyóirat pontosan közli a kéziratok elektronikus (online) beküldésének szabályait.
Ismervén a tervezett közleményünk tárgyának leginkább megfelelő folyóiratok névsorát, az alábbi kérdésekben kell döntést hoznunk:
Hazai vagy külföldi folyóiratot válasszunk? A kérdés gyakran úgy merül fel, hogy érdemes-e magyarul közölni? A gyakorlatban a válasz nem mindig igen vagy nem. Néhány évtizeddel ezelőtt csaknem minden orvosi szakterületnek volt önálló magyar nyelvű folyóirata, ma már szinte csak a klinikai-gyógyító szakmáknak van. A MEDLINE – néhány kivételével – nem tartalmazza ezeket a folyóiratokat, hatásmutatójuk nincs. Ennek ellenére ezen folyóiratok többsége valóban jó szakmai minőségű közleményeket jelentet meg. Az MTA Orvosi Tudományok Osztályának ajánlására az itt megjelenő közlemények „hazai szakirodalmi mutató”-t kapnak, és – ami fontosabb – meghatározó szerepet töltenek be az orvosi társaságok, szakcsoportok tudományos és tájékoztató tevékenységében, egymás munkáinak jobb megismerésében. Ez a szerep mind az iskolateremtés, az orvosképzés, mind a pályakezdés szempontjából alapvető fontosságú.
Sok esetben kérdés az is, hogy mit érdemes hazai folyóiratban közölni? Van olyan vélemény, hogy azt, amit külföldön nem lehet. Gyakran hangoztatott vélemény az is, hogy hazai lapban közölni jó gyakorlatot jelent a fiatal orvos vagy kutató számára ahhoz, hogy megtanuljon cikket írni. Vallom, hogy bárhol is jelenik meg egy tudományos közlemény, minden esetben minősíti szerzőjét, legyen az külföldi folyóirat vagy magyar. Megjegyzendő: egy magyar folyóiratban magyar nyelven megjelent közlemény adatai közreadhatók nemzetközi folyóiratban is. Bárhol is jelenik meg a tudományos közlemény, minden esetben minősíti szerzőjét; legyen az külföldi folyóirat vagy magyar.
Külön csoportot képviselnek a magyar folyóiratok számára felkérésre írt összefoglaló munkák vagy ismertető cikkek. Ezek megírására általában tapasztalt szakembereket, idősebb kutatókat vagy egy-egy új felfedezésnek, új irányzatnak hazai ismerőjét, résztvevőjét kérik fel. Nem tartom tisztességes hozzáállásnak az ilyen felkérések visszautasítását. Minden hazai szakembernek, kutatónak szakmai-erkölcsi kötelessége ilyen formában is részt venni a hazai orvosi és tudományos továbbképzésben – még akkor is, ha ez kétségtelenül időigényesebb a napi „laikus” tömegtájékoztatásban való szereplésnél. Minden hazai szakembernek-kutatónak szakmai és erkölcsi kötelessége a hazai szakirodalmat is művelni.
Általános vagy szakmai folyóiratban közöljünk? A kézirat témája, a közlendő eredmények jellege határozza meg, hogy a közreadáshoz közvetlen szakmai vagy általános érdeklődésre számot tartó, sokszakmás folyóiratot válasszunk. Ezek a folyóiratok különböző jellegűek: az általános érdeklődésre számot tartó folyóiratokban közölt cikkeknél a szélesebb közérthetőség az alapkövetelmény, míg a szűkebb szakmai jellegű folyóiratokba küldött közleményeknél a lehető legpontosabb szóhasználaton és az eredmények részletezésén van a hangsúly. A döntésnél fontos szempont az is, hogy az általános érdeklődésű folyóiratoknak általában igen magas a hatásmutatója. Egyes sokszakmás folyóiratoknak ma olyan magas szakmai rangja van, hogy – főleg az Egyesült Államokban – egy kiemelt kutatói állásra való pályázatnál jóformán csak azt nézik, hogy a pályázónak hány cikke jelent meg olyan folyóiratban, mint a Nature vagy a Science. Kialakult egy olyan szemlélet és gyakorlat, hogy kiemelkedő tudományos felfedezést (olykor a szakmai divatot meglovagló közleményt) először és azonnal több szakmát érintő folyóiratokban kell megjelentetni röviden, majd azt követően a felfedezés részletes leírását egy szaktárgynak megfelelő folyóirathoz kell küldeni. Mind Európában, mind az Egyesült Államokban számos olyan szakmailag kiemelkedő és anyagilag teljes mértékben támogatott kutatócsoport van, amelyek tudományos közlési módszerét e gondolkodás határozza meg.
A kiválasztandó folyóirat minőségi mutatói mellett fontos szempont lehet az is, hogy a folyóiratban korábban jelentek-e már meg hasonló tárgykörű közlemények. Sok esetben, főleg szaktárgyi folyóiratokban, az egyes kutatási témák közlésének már „hagyományai” vannak, így ezekben a folyóiratokban közölni szakmailag értékes, olykor könnyebb is lehet. Nagyobb érdeklődésre (és feltehetően több idézésre) számíthatunk, ha abban a folyóiratban közöljük cikkünket, ahonnan a közleményünkben a legtöbb hivatkozást vettük.
Milyen típusú legyen a közleményünk? A tudományos közlemények jellegüknél fogva többfélék lehetnek. Többségük új eredményeket tartalmazó eredeti „in extenso” közlemény („report”), a közlemények 4–6 százaléka összefoglaló cikk („review article”) vagy véleményezés („commentary”). Ez utóbbiakat rendszerint felkérésre írják.
Új eredményeket közölhetünk rövid („short communication”) vagy teljes terjedelmű („full length paper”) cikkekben. A rövid közlemények rendszerint gyorsabban jelennek meg, de ügyelnünk kell arra, hogy nem minden folyóirat fogad el rövid közleményeket, vagy nem különít el ilyen közleménycsoportot. A rövid közlemény terjedelme folyóiratonként különböző lehet, de mindig megadják a közlemény lehetséges terjedelmét (oldalszámát) és a közölhető ábrák számát is.
A gyors közlés „hagyományos” módja a „rapid” és a „preliminary” közlemény. Csak egyes folyóiratoknak van ilyen rovata. Mindkettő a rövid cikkek közlését jelenti. A „preliminary” közlemény kifejezett célja az új eredmények lényeges pontjainak gyors, előzetes közlése, amelyet rendszerint a részletes cikk követ – az esetek többségében más folyóiratban.
Milyen „rangú” folyóiratban van esélyünk cikkünket közölni? Nyilvánvaló, hogy minden kutató rangos, nagy hatásmutatójú folyóiratban szeretné eredményeit leközölni, viszont minél nívósabb a folyóirat, annál nagyobbak a követelmények és több az elutasított kéziratok száma. Hiba eredményeink valótlan szakmai túlértékelése, ez számos visszautasítást eredményezhet; de hiba a fontos eredményeket – a biztonságos közlésért – harmadrangú folyóiratban „eltemetni”. Nem elegendő, hogy érdekes és értékes eredményt kívánunk közölni, vigyázni kell, hogy formai hibákkal ne könnyítsük meg a véleményező elutasító bírálatát. A dolgozat szerkesztése kövesse a lap előírásait, a benne levő cikkek átlagos terjedelmét, az ábrák, a táblázatok átlagos számát. Sokat jelenthet, ha olyan lapot választunk, amelyben több közlemény jelent meg a mi cikkünk témaköréből, és ezek kéziratunk irodalomjegyzékében is szerepelnek. Sok esetben előnyös európai lapban közölni akkor is, ha annak hatásmutatója valamivel alacsonyabb a hasonló tárgykörű amerikai folyóiraténál. Legyünk őszinték, a tudományos közlésnél is sok esetben lényeges a kapcsolat, a név, a szakmai divat, valamint a kutatóhely, ahonnan a kézirat érkezik.
Több, főleg igen nívós folyóirat esetén lehetőség van arra, hogy megkérdezzük a szerkesztőt, hogy közlésre esélyesnek tartja-e eredményeinket, vagy a téma eleve nem érdekli a folyóiratot. Ilyen esetekben a szerkesztőség rendszerint egy rövid ismertetést vagy összefoglalót kér a beküldendő kéziratból. Bár döntésük az esetek jelentős részében elutasító, a ráfordított idő és energia megéri az ilyenfajta előzetes érdeklődést. Természetesen az érdeklődésre adott pozitív válasz (a kézirat bekérése) még nem jelenti annak közlésre való elfogadását.
Sok esetben előnyös európai lapban közölni akkor is, ha annak hatásmutatója valamivel alacsonyabb a hasonló tárgykörű amerikai folyóiraténál.
█ A KÉZIRAT ELKÜLDÉSE A SZERKESZTŐSÉGBE
A legtöbb folyóirat szigorúan meghatározott formában – rendszerint az ICMJE irányvonalaival összhangban – kéri a dolgozatokat. Ezeknek teljesen eleget kell tenni, egyetlen részt sem hagyhatunk el. Kétszeresen is ellenőrizzük, hogy valóban semmi nem maradt ki, mert a szerkesztőség a hiányos kéziratokat rendre visszaküldi. Az ellenőrzés megkönnyítésére gyakran ún. beküldési jegyzék (checklist) áll a szerzők rendelkezésére. A kézirat mellé kísérő levelet (cover letter) mindig mellékelni kell. Ebben igazolni kell a dolgozat eredetiségét – a dolgozat vagy annak számottevő része más folyóiratban nem jelent meg, és a szerzőknek nincs is szándékukban megjelentetni (a kétnyelvű közlés külön elbírálás alá esik, a részleteket nem tárgyaljuk) – továbbá, hogy a munka eredeti kutatás, összefoglalás, nem mástól átvett eredmény, és mindegyik szerző a munkában tevékenyen részt vett. Nyilatkozni kell arról is, hogy a szerzők mindegyike és a kutatásban résztvevő intézet (intézetek) is beleegyezik a cikk közlésébe. Ugyancsak a kísérő levélben kell feltüntetni a dolgozat formáját (eredeti közlemény, szerkesztőségi közlemény, esetismertetés stb.), amelyet a folyóiratban meghatározott közleményfajták közül lehet kiválasztani. Fontos része a kísérő levélnek az ún. érdekeltségi nyilatkozat (conflict of interest), amelyben a szerzők egyértelművé teszik, hogy munkájukat pénz vagy más juttatás semmilyen módon nem befolyásolta. Támogatott kutatások természetéről is felvilágosítást kell adni. Embereken vizsgálatok, mint erről már szó volt, csak a Helsinki Deklaráció szellemében, a helyi erkölcsi (etikai), emberi vizsgálatokat elbíráló bizottságok engedélyével végezhetünk, de állatokkal végzett kísérletek is csak az illetékes bizottságok hozzájárulásával végezhetők. A kísérő levélben ezekről is tájékoztatni kell a szerkesztőséget. Célszerű – udvariassági cselekedet – egy-két mondatban megindokolni, hogy miért az adott folyóiratban szeretnénk közleményünket megjelentetni; a szerkesztők jó néven veszik. A kísérő levelet vagy minden szerzőnek vagy csak a kapcsolattartó szerzőnek kell aláírni, aki viszont aláírásával a többiek nevében is nyilatkozik. Egyre inkább azonban az előbbi terjed, a szerkesztőségek a szerzők mindegyikének aláírását megkövetelik.
A kéziratokat szokásosan két vagy három példányban (hard copy) kérik – egy-egy a bírálóknak, egy pedig a szerkesztőségben marad. Az utóbbi évtizedben a szöveget – gyakran az ábrákat is – elektronikus formában, lemezen, CD-n is igénylik, hogy ne kelljen az egészet újra begépelni. Ma már azonban egyre több folyóirat csak elektronikus úton fogadja a közleményeket, rendre a saját honlapon keresztül.
A kézirat ellenőrzése. Mindennapi jelenség, hogy a dolgozat, a tudományos munka vagy bármilyen más írásmű nyelvhelyességét a munka szerzője, az író, nem tudja megfelelően átolvasni. Ismeri a mondatokat, benne él azokban, és ezért nem mindig veszi észre a helyesírási, mondatszerkesztési hibákat, elsiklik felettük. Többszerzős munka esetén a szerzőtársaknak kell átnézni a dolgozatot, észrevenni a melléfogásokat. Nem így, amikor a közleménynek csak egyetlen szerzője van. Jó tanács: ne sajnáljuk az időt, és mindig ellenőriztessük a cikkünket valaki mással is; meglepetve fogjuk látni milyen sok baklövést vétettünk. Ne hagyatkozzunk a folyóirat nyelvi ellenőrére, mondván, majd ő kijavítja. A hibák a szerzőket minősítik, rossz fényt vetnek rájuk. .
A végső kézirat. Az alkotás, a mű – a tudományos közlemény – mielőbbi közreadása mindig fontos. Ennek ellenére a késznek hitt dolgozatot tegyük félre néhány napra/hétre, majd olvassuk el újra, próbáljuk rövidíteni, tömöríteni. Csaknem mindig eredményesek leszünk; bámulatos, hogy a már befejezettnek véleményezett kéziraton is milyen sokat lehet még jobbítani, rövidíteni.
A végső kéziratot a folyóirat előírásai szerint kell összeállítani; legtöbbjük követelményrendszere egyforma. A szerzőknek kötelessége a folyóiratok előírásait betartani, már csak azért is, mert a nem megfelelően szerkesztett dolgozatokat eleve elutasíthatják. A pongyolaság megengedhetetlen, az „áh, jól van az úgy”, „így is elfogadják” gondolkodás „vélt nagyságra” utal; a valóban rangos szerzőnek meg sem fordulhat a fejében, hogy ne kövesse az útmutató irányvonalait. Pontosság és tudományos tekintély testvérfogalmak.
█ A SZERKESZTŐ ÉS A SZERZŐK KAPCSOLATA
A szerző és a szerkesztő kéz a kézben dolgozik, a szerző megírja a dolgozatot, a szerkesztő biztosítja, hogy az eljusson az olvasókhoz, a „nagyközönséghez”. Lehetett volna többes számban (szerkesztők) is fogalmazni, mert a legtöbb kiadó folyóiratonként is sok szerkesztőt foglalkoztat, mindegyiknek más-más feladata van: ügyvezető, fogadó, olvasó szerkesztő, főszerkesztő és így tovább. Másként mondva, szerkesztőségek dolgoznak szakmai, kereskedelmi, terjesztési stb. feladattal; a szerkesztők egy része a folyóirat egészével foglalkozik és csak áttételesen vagy egyáltalán nem az egyes dolgozatokkal. A sok szerkesztő közül a szerző rendszerint eggyel, a dolgozatát fogadó, a cikk elbírálását irányító szerkesztővel van szoros kapcsolatban, vele levelez közvetlenül vagy a szerkesztőségen keresztül; nagy nemzetközi folyóiratoknál az utóbbi egyre gyakoribb. Más, a közleménnyel közvetlenül is foglalkozó szerkesztő, pl. olvasó szerkesztő, nyelvi szerkesztő, háttérben marad.
Minden folyóirat szerkesztőjének ragaszkodnia kell a szerkesztési előírásokhoz, a tudományos lap irányelveihez, elbírálási szokásaihoz, még akkor is, ha a szerzők esetleg másként gondolják. A szerkesztők javaslatot tehetnek a dolgozat szerkezeti felépítésével, jobb áttekinthetőségével – alcímek, kiemelések stb. – és az írásmódjával, nyelvezetével kapcsolatban. Tapasztalás szerint, a szerkezeti változtatásokat a szerzők rendszerint elfogadják, a nyelvhasználatra vonatkozókat is többé-kevésbé. Angol és magyar nyelvű közleményeknél is célszerű hagyatkozni a nyelvi bírálókra, ők vigyázzák dolgozatainkat. A szerkesztők megfelelően szerkesztett dolgozatoknál is kérhetnek változtatásokat a folyóirat saját arculatának (house style) megőrzése miatt, például a folyóiratban használt kifejezések, rövidítések, azok írásmódjának stb. megváltoztatása. A dolgozat rövidítése a leggyakoribb ütközőpont. A szerkesztők fenntartják maguknak azt a jogot, hogy a számítások ellenőrzésére a szerzőktől a vizsgálatok alap eredményeit – aminek alapján a számításokat végezték – bekérjék; erre azonban csak kivételesen kerül sor.
Külön megítélést igényel az ún. „magyarító szerkesztő”, az a szerkesztő, aki elvárja a szerzőktől, hogy a magyar kifejezéseket használják, és adott esetben, a közleményekben magyarításokat is végez. Bármilyen változtatás is történjék a közleményben, az csak a szerzők egyetértésével lehetséges.
A szerkesztők magyarítása rendkívül fáradságos, időigényes és távolról sem ütközésmentes munka. Egy-egy, még jó tollú szerző közleményének magyarítása is napokat vehet igénybe, néha olyan sok időt, amely alatt egy másik közleményt megírhatnánk. A változtatásokat – tapasztalás szerint – a szerzők háromféleképpen fogadják. Vannak, akik rém hálásak és nagyon köszönik. A többség elfogadja, legfeljebb néhány helyen kéri az eredeti idegen kifejezés használatát. Köszönetet nem nagyon mond, inkább csak belenyugszik, és talán egy kicsit mérges is, de azt mondja, hogy neki is tiszteletben kell tartania a folyóirat szerkesztési előírásait, írásmódtörekvéseit. Talán az is lehet, hogy a szerkesztő iránti tisztelete, barátsága készteti beleegyezésre. A szerzők nagyon kis része, nem fogadja el a magyarítást, és közli, hogy dolgozatának csak eredeti formájában való közléséhez járul hozzá. Ilyenkor a szerkesztő két lehetőség közül választhat: vagy elutasítja a közleményt vagy egy szerkesztőségi megjegyzéssel az eredeti szövegnek megfelelően, változtatás nélkül közli. Vitatható, hogy a szerkesztési elveknek nem teljesen megfelelő cikket szabad-e elfogadni. Mindig a közlemény tudományos értéke a meghatározó. Nagy hiba lenne jelentős tudományos közleményt csak azért nem közölni, mert idegen kifejezéseket tartalmaz. Nem kisebb hiba azonban egy kétes tudományos értékű munkát magyarítva megjelentetni. Nagyon fontos, hogy a szerző mindig tisztában legyen azzal, hogy a szerkesztő az ő érdekében is dolgozik, és amit változtat, azt nagyon meggondolja, meggyőződéssel teszi.
█ AZ ELŐBÍRÁLÓ RENDSZER
Az ún. előbíráló (peer review) rendszer és jelentősége. A bírálók szerepe. Az összefoglalások fontossága
Ma már minden számottevő tudományos folyóirat a beküldött kéziratokat többszörösen ellenőrzi, szakmailag szigorúan megbírálja. Közleményt csak akkor közölnek, ha azt az adott terület, legalább két független szakbírálója arra megfelelőnek tartja. Ez az ún. előbíráló rendszer (peer-review system). A tudományos folyóiratokat a tartalmuk mellett a kéziratok ellenőrzése és bírálata különbözteti meg az összes többi kiadványtól.
A szerkesztők által felkért bírálók nincsenek közvetlen kapcsolatban a szerzőkkel, számukra ismeretlenek. Levélváltásuk áttételes, a szerkesztőségen keresztüli.
A „névtelen” bírálás gyakorlatának hosszú múltja van, célja, hogy a bíráló tényszerűen ellenőrizze és mondjon véleményt a dolgozatról, ne befolyásolja, hogy a szerzők mit szólnak hozzá. Voltak és vannak is törekvések ennek megváltoztatására. Egyes álláspontok szerint a szerzőknek is jogában áll tudni a bírálók nevét, mondván: az „egyoldali” ismeretség lehetővé teszi, hogy a bíráló a „nem szeretem” szerzők munkáját ne elfogulatlanul véleményezze. Ez valós lehetőség, kiküszöbölése alapvetően erkölcsi kérdés, de szabály is. A bíráló köteles nyilatkozni arról, hogy közte és a szerzők között nincs nézeteltérés stb.; összeférhetetlenség esetén nem vállalhatja a bírálatot. Bizonyos folyóiratok bírálói maguk dönthetnek arról, hogy felfedik-e személyüket a szerzőknek, vagy inkább nem. A gyakorlatban az ismeretlen bírálás rendszere terjedt el. A bírálók az előbíráló rendszer névtelen katonái.
A közlemények bírálása nem túl hálás feladat, fáradságos és időigényes munka, amiért nem is fizetnek. A megfelelően képzett szakemberek íratlan kötelessége tudásuk legjavát adva értékelni a tudományos munkákat a szakma, a szakemberek fejlődése, előrehaladása érdekében. A bíráló egy kicsit adósságot is törleszt, hiszen az ő dolgozatait is bírálták és bírálják. Egy-egy rangos folyóirat bírálójának lenni elismerés is – a tudományos életrajzban feltüntethető –; a szerkesztők ugyanis bírálónak csak a legkiválóbb szakembereket kérik fel, így biztosítják a magas színvonalat.
A dolgozatbírálás alapelve az elfogulatlan, tárgyszerű véleményezés. A jó bíráló mindig segít a szerzőknek, javaslatai, kritikái mindig a dolgozat jobbítását célozzák. A negatív, elmarasztaló vélemény is segítség, még akkor is, ha annak alapján a dolgozatot elutasítják. Hasznos, mert a szerzők épülésére szolgál, és megóvja őket attól, hogy nevük alatt nem megfelelő munka lásson napvilágot, melyet az évek multával esetleg szégyellnének. A jó bíráló igazi jó barátunk. Természetesen a bíráló is tévedhet, illetve a szerzők és a bíráló között az adott témában nézetkülönbség lehet. A szerzők a bírálatra adott válaszukban ennek hangot adhatnak, továbbiakban pedig a szerkesztőség dönt.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni a kéziratok megfelelő elbírálásának jelentőségét, mert ettől válik egy közlemény hitelessé. A hangsúly a megfelelőn van. Tessék-lássék elbírálás, látszat eleget tevés a kívánalmaknak egy folyóirat eladhatósága, „szalonképessé tétele” miatt többet árt, mint használ.