█ A TUDOMÁNYELEMZÉS FOGALMA
A tudományelemzés (szcientometria) a tudományos közlemények és folyóiratok számszerűsített felmérésével és az adatok feldolgozásával foglalkozó tudomány. A tudományirodalmi tevékenység felmérése több mint egy évszázados múltra tekint vissza. A közlemények számának óriási növekedése, valamint a tudományos közlemények adatainak, azok visszhangjának (idézettségének) számítógépes nyomon követése és statisztikai feldolgozása az elmúlt évtizedben a tudományelemzést önálló tudományággá fejlesztette. Számítógépes adattárakból ma pillanatok alatt elérhetjük több ezer folyóiratban megjelent új vagy tárolt közlemények adatait az azokra történt hivatkozásokkal együtt. A tudományelemzésnek 1978 óta önálló, nemzetközi folyóirata is van, ez a Scientometrics.
A tudományelemzés feladata a tudományos közlési tevékenység széles körű, sok szempontnak megfelelő, naprakész és pontos felmérése, az adatok feldolgozása és azok hozzáférhetőségének korlátlan biztosítása. Mindezekhez elengedhetetlen a kutatók és tudományos intézmények egységes és pontos, megbízható adatszolgáltatása. Ennek biztosítása – hazánkban – ma még nem megoldott feladat. Többek között ebből is adódik, hogy a tudományelemzés állandó vita tárgya. A vitát csaknem minden esetben az váltja ki, hogy összekeverik a tudományos közlés adatainak felmérését (adatszolgáltatást) az adatok értékelésével. Világosan látni kell, hogy a tudományelemzésnek ahhoz semmi köze sincs, hogy az általa feldolgozott és ismertetett adatokat ki, hogyan, milyen célra és milyen szempontok szerint értékeli, vagy azokat hogyan és mire igyekeznek felhasználni.
█ THOMSON INSTITUTE FOR SCIENTIFIC INFORMATION (ISI)
A tudományelemzés központja a Philadelphiában működő Thomson Institute for Scientific Information (ISI), amelynek adattárában közel 9000 nemzetközi tudományos folyóiratnak és évente közel ugyanennyi könyvnek és kongresszusi kiadványnak az adatait dolgozzák fel. Az intézménynek számos adatbázisa van, ezek címjegyzéke a kereső rendszerükben, a Web of KnowledgeSM-ban megtalálható. Ezen belül a tudományos folyóiratok szakmai jellemzésére az Essential Science IndicatorsSM ® Journals révén kaphatunk tájékoztatást.
A tudományos adattárak nemcsak adat- és irodalomkeresésre (l. 15. fejezet), hanem a kutatók tudományos munkájának, valamint a folyóiratok tudományos színvonalának értékelésére is szolgálnak.
Az ISI több mint 4700 folyóiratot minősít és rangsorol. Ehhez az alábbi adatokat használják: a) éves átlagban hány közlemény jelenik meg a folyóiratban; b) milyen gyakran idézik az adott folyóiratot; c) milyen gyakran idézik a folyóiratban megjelent egyes cikkeket; d) milyen gyakran idézik az egyes cikkeket már a megjelenés évében. A folyóiratok rangsorolását az ISI Journal Citation Reports (JCR)-ban naprakészen elérhetjük: http://www.isinet.com/products/citation/jcr.html
A tudományos folyóiratok minősítésében a választóvíz a nemzetközi adattárakba való bekerülés. A „jegyzett” folyóiratokat adattárak tartják nyilván, és csak ezeket a folyóiratokat minősítik.
Nem könnyű egy folyóiratnak a „jegyzettek” közé bekerülni. A National Library of Medicine erre a célra kijelölt bizottsága évente két alkalommal dönt a felvételre jelentkező több száz folyóirat sorsáról, amelyek közül csak töredékük kerül a jegyzettek közé. A felvétel feltételei: a) a folyóirat több éven át, ellenőrzötten pontos megjelenése; b) nemzetközi szerkesztőbizottság; c) angol nyelvű közlemények vagy a más nyelvű közlemények angol nyelvű összefoglalója és kulcsszavai; d) valamennyi közleménynek független bíráló által történő véleményezése („peer review”). Ha a folyóirat a fenti követelményeknek megfelel, akkor kerül sor a folyóirat szakmai értékelésére (rendszerint ekkor utasítják el...).
Fenti adatok feldolgozásából adódik a tudományelemzés leggyakrabban használt három mutatója: a hatásmutató („impact factor”), a rögtöni idézésmutató („immediacy index”) és a idézettségi mutató („citation index”).
A hatásmutató (impact factor). A folyóiratok hatásmutatóját évente határozzák meg. Az adatok a Journal Citation Reportsban találhatók meg. Itthon a hatásmutató a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtárának honlapján (www.lib.sote.hu) az Adatbázisok, adattárak között a CD-ROM Alkalmazások használatával kereshető meg.
A folyóiratnak az adott évben (pl. 2005-ben) számított hatásmutatója a számítás előtti 2 évben (2003-ban és 2004-ben) a folyóiratban megjelent összes cikk 2005-beni idézettségének és a 2003 és 2004-ben közölt cikkek számának a hányadosa. Nem vitás, hogy a magas cikkszámú folyóiratok hátrányban vannak, bár ez nem általános szabály, hiszen az igen nagy hatásmutatójú lapok között szép számban találhatók sok közleményt megjelentető folyóiratok, mint a New England Journal of Medicine, PNAS, Science vagy a Nature. Kétségtelen azonban, hogy a nagy nemzetközi referáló folyóiratok hatásmutatója, jellegük és alacsony cikkszámuk együttes eredményeképpen, még ezekét a folyóiratokét is felülmúlja. Mindezek ellenére a folyóiratok hatásmutatója ma az egyik legfőbb szempont a folyóiratok rangsorolásában, valamint a folyóirat kiválasztásában, amikor kéziratunkat közölni szeretnénk.
-----------------------------------------------------------
Valamely folyóirat hatásmutatója (impact factorra) pl. 2005-ben:
A hivatkozások száma 2005-ben a 2003-ban megjelent cikkekre: 529
a 2004-ben megjelent cikkekre: 937
összesen: 1466
A 2003-ban megjelent cikkek száma: 395
A 2004-ben megjelent cikkek száma: 362
összesen: 757
Hatásmutató: hivatkozások száma 757
cikkek száma 1466 = 1,937
__________________________________________________________________
A hatásmutató kiszámításakor csak azokban a folyóiratokban szereplő idézeteket veszik figyelembe, amelyeket a Journal Citation Reports jegyez. (Természetesen, amelyik folyóirat nem szerepel a JCR adattárában, annak hatásmutatója sincs.) Ez lehet azért, mert még nem került be, vagy kivették az adatbázisból, mert nem felelt meg a követelményeknek. Lehetséges, hogy a folyóirat éppen „útban van” – mivel 3 év szükséges, hogy az adattárban legyen („próbaidő”), hogy utána számítani kezdjék a hatásmutatót.
A közlemények hatásmutatói a megjelenésük évében aktuális számértékeknek felelnek meg. Ezek a számértékek évről évre változnak. Ha a közlemény megjelenésének évében a folyóirat hatásmutatójának értéke még nem ismert, akkor a Journal Citation Reportsban közölt legutolsó (előző évi) értékek adhatók meg.
A folyóiratok hatásmutatóit, az ICI értékelései alapján 1975-tól számítják, a korábbi közleményeknek nincs meghatározott hatásmutatója, így azoknak számszerű értékek nem adhatók.
H-mutató (Hirsch-index, H-index, h-szám). A H-mutató (Hirsch 2005) kifejezi, hogy a kutató egyes közleményeit hányan idézték. Ha sok cikkét sokan idézték, akkor a H-mutató magas. Például, ha a kutató 20 cikkének mindegyikét legalább húszan idézték, a H-mutató 20. Ha 50 olyan cikke van, melyek mindegyikét legkevesebb ötvenen idézték, a H-mutató 50. A H-mutató kiszámításánál a kutató összes tudományos közleményére (könyv, könyvfejezet, közlemény) vonatkozó valamennyi idézet számításba jön.
__________________________
H-mutatószám (Hirsch-index)
A kutató azon közleményeinek száma, amelyeket legalább annyiszor idéztek, mint amennyi a H-mutató.
____________________________________________
A H-mutató a kutatónak a jelentős (sokat idézett) közleményeit részesíti előnyben, szemben a kutató közleményeinek nagy számával vagy a kutató egy-egy kiemelkedően nagy idézettségű közleményén alapuló tetemes összidézettségi mutatójával.
Mint minden egyes tudományértékelési mutatót, így a H-mutatót sem lehet csupán önmagában és minden tudományterületre általános érvényűként alkalmazni. A H-mutató erősen függ a szakterületektől, azok közlési és idézési szokásaitól.
A H-mutató kisebb értékeit – akár 10 évig – általában könnyű elérni. Ezt követően, a H-mutató és az idézettségi szám közötti négyzetes összefüggés miatt mind nehezebb a H-mutatót emelni, amely 20 fölött már sikeres kutatási tevékenységre utal. Nagyobb H-mutató esetében a mutatószám akár 1–2 számmal való emelése évek sikeres munkáját és cikkek közlését követő jelentős idézettséget kíván meg. Tekintettel a tudományos közlés értékelésénél ma még gyakori egyénfüggő hozzáállásra, valamint az egyes tudománymérési mutatók mögötti valós tudományos érték felületes ismeretére, a H-mutató könnyen elveszítheti valódi értékét. Ha például az egyik kutató H-mutatója 20, a másiké pedig 25, könnyen előfordul, hogy közel azonosnak veszik, mondván csupán öt a különbség kettejük H-mutatója között. Ez a „kis különbség” a valóságban több száz, vagy akár ezer feletti idézéskülönbséget jelenthet. Ez a helytelen szemlélet még jobban megmutatkozhat az igen magas H-mutatók összehasonlításakor. Lényeges, hogy a H-muatató értékelésénél vegyük figyelembe az összidézettségi mutatót, valamint a kutatónak a tudományelemzés szempontjából értékelhető közleményeinek számát is. Ezekkel együtt a H-mutató a kutató tudományos és tudományközlési tevékenységének egyik hasznos mutatója lehet.
Hazai szakirodalmi mutató (HSZM)
A hazai idegen vagy magyar nyelvű folyóiratok közül alig van olyan, amely az ISI irodalomjegyzékében megtalálható, és hatásmutatója van. Ettől függetlenül a hazai folyóiratokban megjelent közleményeknek igenis van tudományos értékük. Az MTA Orvosi Tudományok Osztálya állást foglalt a hazai orvosi szakirodalmi tevékenységet értékelő „hazai szakirodalmi mutató” (HSZM) bevezetéséről a hazai tudományelemzésben, valamint egyes pályázatok értékelésénél (1998). Az állásfoglalás két csoportba sorolja a hazai folyóiratokban megjelent tudományos közleményeket: a) kiemelt hazai folyóiratok (mint pl. az Orvosi Hetilap), továbbá az orvosi és élettudományi társaságok hivatalos folyóiratai, valamint az Akadémiai Kiadó Actái (ezek HSZM-értéke 1,0), és b) egyéb hazai tudományos folyóiratokban megjelent közlemények (HSZM-értékük 0,5). Jellegénél fogva a HSZM nem vetélkedik a hatásmutatóval, hanem a hazai kutatók tudományos tevékenységének átfogóbb értékelését segíti (Boda–Rák 1995).
___________________________________
Hazai szakirodalmi mutató (HSZM)
Hazai folyóiratok HSZM-érték
__________________________________________________________
Kiemelt folyóiratok 1,0
Az orvosi és élettudományi társaságok hivatalos folyóiratai 1,0
Az Akadémiai Kiadó Actái 1,0
Egyéb tudományos folyóiratok 0,5
______________________________________________________________
Rögtöni idézésmutató (immediacy index). Ez a tudományelemzési mutató azt fejezi ki, hogy valamely folyóiratban megjelent közleményekre milyen gyorsan válaszol az érintett tudományos szakma. A rögtöni idézésmutató kiszámítható: a közlemények megjelenésének naptári évében kapott idézettségek száma osztva az adott évben, a folyóiratban megjelent közlemények számával. E mutató jelentősége különösen megnőtt a közelmúlt és a jelen éveiben, amikor a gyors közlés és a gyors visszhang lehetővé tették a „forró témák” és a jó értelemben vett szakmai „divathullámok” nyomon követését. A rögtöni idézésmutató révén mindez számszerű kifejezhető.
Idézettségmutató (citation index). Az első idézésmutató már 1873-ban megjelent (Shephard’s Citation), de rendszeressé csak 1964-ben vált, Eugene Garfield, az ISI első igazgatójának javaslatát követően. Az idézettségi mutató kezdetben évente jelent meg nyomtatásban (kéthavonkénti bontásban), 2000 óta az adatokat számítógépen kezelik. Az adattárak a tudományos közlemények idézettségének vizsgálatában alapvető fontosságúak. Ide tartozik az ISI Web of Science Cited Reference Search és a Scopus Author Search. E két adattárból nyerhető az idézettségek több mint 90%-a (lásd alább). Az idézettségi mutató nemcsak a folyóiratok fontos jellemzője és nemcsak a kutatók egyéni érdeklődését elégíti ki, s minősítését szolgálja, hanem egyes intézmények, térségek és országok tudományos tevékenységének értékelésére, összehasonlítására is felhasználják.
Az idézettségek különböző szempont szerinti értékelése, sorrendek felállítása mindig élénk vitákat vált ki – hasonlóan más számszerű értékelésekhez. Nem vitás, hogy az idézettség szempontjából a különböző típusú közlemények, módszertani leírások, összefoglaló cikkek más és más értékrendet képviselnek, és más jellegű érdeklődésre tartanak számot, ezáltal idézettségük között nagyon nagyok a különbségek. A részletes tudományelemző feldolgozás azonban ezeket a szempontokat és tényezőket figyelembe veszi, ezáltal az idézettségi mutató ma egyike a legfontosabb tudományértékelési mutatóknak.
Elméletileg a közlemények idézettsége jelenti a tudományos eredmények szakmai elismertségét. A közlemények gyakori idézettsége mutatja, hogy a tudományos eredményt sokan olvasták, újnak és értékesnek ítélték, és azt a további kutatás vagy gyógyító tevékenység szempontjából útmutatónak vagy felhasználhatónak tartják. Természetesen a tudományos folyóirat minőségétől, szakmai rangjától, olvasottságától nagymértékben függ a közlemény idézettsége, ezért állítják össze évről évre a folyóiratok hatásmutatóját és idézettsége mutatóit, és ezért lényeges, hogy a kutatók a közleményük számára a ténylegesen elérhető legmagasabb hatásmutatójú folyóiratban igyekeznek eredményeiket közölni.
A tudományelemzést ért legtöbb bírálat abból adódik, hogy nem választják külön az adatszolgáltatást, az adatelemzést és az adatfelhasználást.
Az adatszolgáltatás a kutató vagy a kutató intézményének a feladata. Elvárás, hogy a szolgáltatott adatok egyértelműek, pontosak, ellenőrizhetőek és a tárgyhoz tartozóak legyenek. Ehhez szükséges, hogy a) az adatkérés célját és formáját tekintve világosan megfogalmazott legyen, valamint b) a kutató úgy gyűjtse, kezelje és tárolja adatait, hogy az a különböző típusú és célú adatnyújtáshoz megfelelő legyen.
A szakirodalmi adatszolgáltatással kapcsolatban számos mesterkedésre kell felhívni a figyelmet (Fazekas–Varró 2001a, 2001b). Gyakori a különböző közlési formák hatásmutatóinak „összemosása”, az összefoglalók, levelezések (különösen kedvelt a Lancet-ben megjelent, a szerkesztőhöz írt levelek) hatásmutatóinak az összesített hatásmutatóba való beszámítása. Gyakori az azonos eredményekből származó kettős közlés, az összefoglalók, kongresszusi előadás-kivonatok külön közleményként való feltüntetése. Sajnos gyakori a tényleges hamis adatok közlése is. Mindezek gondos adatelemzéssel, az adatfelhasználók szigorúságával – remélhetőleg – csökkenthetők.
Az adatelemzés a tudományméréssel foglalkozó szakember, rendszerint szakkönyvtáros feladata. Ez ma már nem egyedi munka, a szakemberek, könyvtárak egy nagy nemzetközi tudományelemző szervezet tényleges vagy látszólagos tagjai. A világméretű számítógép-hálózat lehetővé teszi, hogy az elemző szakemberek bármikor kapcsolatba léphessenek egymással. Az adatelemzés eredményét bemutató bizonylatokban világosan meg kell fogalmazni, hogy az elemzést milyen célból és milyen szempontok szerint végezték.
Az adatfelhasználás tulajdonképpen nem is része a tudománymérésnek, mégis ezért éri a tudománymérést a legtöbb bírálat – érdemtelenül. Az adatfelhasználásnak (kizárólag a jóhiszemű adatfelhasználásról van szó) pontos, világosan megfogalmazott és szigorúan betartandó szabályai vannak: a) Az elemzésben nyert adatokat számszerűen csak azonos szaktudományon (diszciplínán) belül szabad értékelni. A hatásmutatók a különböző tudományterületek összehasonlítására nem alkalmasak. b) Valamennyi tudományelemzési adat felhasználásakor világosan fel kell tüntetni, hogy az adatelemzést milyen módszerekkel végezték, mennyiben felel meg a felhasználásnál nyert következtetéseknek. c) Tisztességes, ha az adatközlők, az adatmérők és a „felhasználók” tudnak egymásról. d) Az adatfelhasználásnál a személyi adatok és jogok figyelembevétele alapvető követelmény.
_________________________________
Az adatfelhasználás szabályai:
– a számszerű adatokat csak az azonos szaktudományon belül szabad értékelni;
– világosan fel kell tüntetni, hogy az adatelemzést milyen módszerekkel végeztük,
s az adatok mennyiben felelnek meg a felhasználáskor nyert következtetéseknek;
– az adatközlők, az adatmérők és a felhasználók tudjanak egymásról;
– az adatfelhasználásnál a személyi adatok és jogok figyelembevétele alapvető követelmény.
_____________________________________________________________
Külön érdemes röviden foglalkozni az idézettségi mutató és a hatásmutató felhasználásával, mint a kutató (egyes esetekben egyes intézmény) tudományos értékmérőivel. Mindkettő értékmérő, de nem a kutató személyiségének, szakmai össztevékenységének (oktató, gyógyító, kutató, tudományteremtő és szervező), hanem a tudományos tevékenységének értékmérői; annak is csak számos körülmény figyelembevételével. Mindkettő negatív értelemben is értékmérő, alacsony számuk ellentmond mindenfajta hangzatos tudományos nagyképűségnek.
Mind a hatásmutató, mind az idézettségi mutató mesterségesen alakítgatható, és alakítgatják is. Az MTA Orvosi Tudományok Osztálya pontosan meghatározza mindkettő megfelelő tudománymérési használatát, mindkettő ellenőrizhető az ISI szolgáltatásainak felhasználásával. Mindezek azonban nem mindig történnek meg, így mindkét mérési adat olykor tudományos „számháború” részévé válik, vagy különböző pályázatok tisztességtelen tudománymérési adataiként jelennek meg.
Bár eredetileg a hatásmutatót kizárólagosan, az idézettségi mutatót részben a folyóiratok értékmérésére vezették be, ma már mindkettőt a közlemények szerzőinek értékelésére, szakirodalmi tevékenységük számszerűsítésére alkalmazzák. Sőt mindkettőt munkacsoportok, intézetek, intézmények és országok tudományos értékmérésére is felhasználják. Bármire is történjen: a) csak azonos tudományszakok adatai hasonlíthatók össze; b) csak azonos tudományelemzéssel nyert hatásmutatók és idézettségi mutatók vethetők össze; c) nem az adott egységben dolgozó kutatók adatait lehet összegezni, hanem az adott egység által megjelentetett közlemények hatásmutatóit és idézettségi mutatóit lehet összegezni és átlagolni és d) csak olyan tudománymérési számok, összesítők tehetők közzé, amelyek alapadatai mindenki számára hozzáférhetők. Fenti elvárások nélkül a tudománymérési adatok nem értékelhetők, nem hasonlíthatók össze. Sajnos, sok esetben ez a cél…
___________________________________________________________________________________
A KUTATÓ IDÉZETTSÉGÉNEK TUDOMÁNYELEMZÉSI ÉRTÉKELÉSE
A megjelent tudományos közlemények idézettségének pontos megállapítása nem könnyű feladat. Ehhez nyújt kiváló összefoglalást és gyakorlati segítséget Berhidi és társainak a közelmúltban megjelent közleménye (2007).
Bár a tudományos adattárak milliónyi idézettséget tárolnak, számos folyóiratot nem követnek. A két nagy adattárban, a Web of Science-ben és a Scopusban az idézettségek 85–95%-a megtalálható, és a független idézeteket is meg lehet állapítani (Berhidi–Szluka–Ládi–Vasas 2007).
A legteljesebb idézettség megismeréséhez szükség van a Web of Science-re, ahol az 1996 előtti közlemények is megtalálhatók. A Scopus adattár több „találatot” ad, mert több olyan európai, ázsiai és dél-amerikai folyóiratot is nyomon követ, amelyeket a Web of Science nem értékel. Hátránya viszont, hogy a Scopusban az 1996 előtti közlemények idézettsége nem található meg. Ebből a szempontból a Web of Science Science Citation Indexe a legteljesebb, amelyben 1950-ig visszamenőleg megtalálhatók a közlési adatok. A Google Scholar nagy előnye a korlátlan hozzáférés, és csak itt találunk magyar folyóiratban megjelent közleményre vonatkozó idézettséget. Hátránya viszont, hogy az adattára közel sem teljes.
AZ IDÉZETTSÉG ÉRTÉKELÉSÉNEK FŐBB MUTATÓI
__________________________________
Az idézettség értékelésének formái:
– összhivatkozás
– önidézés (függő idézés), független hivatkozási szám
– a legtöbbet idézett cikk idézettségi száma
– a megjelent közlemények idézettségi százaléka
– első szerzős idézettség
– a kutató élete „legjobb” öt- (vagy tíz-) éves időszakának idézettsége
– az elmúlt öt (vagy tíz) év idézettségi száma
– az elmúlt év idézettségi száma
– a H-mutató
____________________________________________
1. Összhivatkozás
Valamennyi idézettség, amely a kutató nevének említésével jelenik meg. Ez a szám lényegesen meghaladhatja az ISI által megadott számot, mert az intézmény nem követi a magyar folyóiratok döntő többségében megjelent közleményekben szereplő idézettséget. Nem követi továbbá az 1970 előtti idézettséget az általa követett nemzetközi folyóiratokban sem. (Félreértések elkerülésére: az 1980 előtt megjelent tudományos közleményekre csak az 1980 után leadott idézeteket közli.)
2. Függő idézés (önidézés), független hivatkozási szám
Önidézéshez soroljuk, ha az idézett és az idéző közleményeknek van közös szerzője. Ez azt jelenti, hogy nemcsak az első, hanem a közlemény valamennyi szerzője is az önidézés alanya. Bevezették az ún. független hivatkozási számot, amelynek jelentése: az összes hivatkozás levonva az függőidézések számát. A független hivatkozási szám használata akkor megfelelő, ha az összhivatkozással együtt jelenik meg.
A tudománymérés csak függő és független idézést különít el. A függő idézés megfelelőjeként sokan használják az önidézés kifejezést. Míg a függő idézésnél az idéző és az idézett közleménynek van legalább egy közös szerzője, az önidézés esetén ez csak a közlemény szerzőjére vonatkozik, aki magát idézi.
Az önidézésnek van egy lekicsinylő értékelése, mondván a szerzők jelentős része szereti idézni önmagát, néha ha kell, ha nem. Ez igaz, de ha egy szerző nem idézi önmagát a közleményében, akkor az lehet a tárggyal nem összefüggő, de lehet, hogy a szerzőnek nincs mit idéznie önmagától. Még furcsább a helyzet a függő idézések esetében. Ha egy szerzőnek fontos közleménye jelent meg több kutatóval együtt és társszerzői a későbbiekben e közös munkájukat olyan fontosnak tartják, hogy számtalan esetben idézik. A szerző ezekben a munkákban már nem társszerző, mégis ezen munkájára kapott idézetek függő idézetnek számítanak. Nos, ezt a szerzőnek nem kell szégyellnie, sőt büszke lehet erre a munkájára. A tudománymérésben ezért helyénvaló, hogy a szerzőnek mind a függő, mind a független idézeteit számoljuk. Ha kell, ezen adatok elemzése további értékes adatokat nyújthat a kutató közlési tevékenységéről.
3. A legtöbbet idézett cikk idézettségi száma
Ez mutatja, hogy a kutatónak csupán egy vagy több közleménye eredményezte idézettségének döntő többségét. Ez különösen jelentős lehet módszertani közlemények esetén, mert egy jól bevált módszert számosan idéznek, így az a szerző teljes idézettségének akár 80–100%-át is jelentheti.
4. A megjelent közlemények idézettségi százaléka
Ez mutatja, hogy a kutató összes megjelent közleménye közül hányat idéztek. Ez egyben a „néma” – egyetlen idézetet sem kapott – cikkek részarányának is mutatója. A magas százalékszám jelzi, hogy a kutató számos közleménye váltott ki szakmai érdeklődést.
5. Első szerzős (primary author) idézettség
Az ISI külön is csoportosítja a kutatók első szerzős idézettségét, időnként ilyen rangsort is felállít. Érdekes adat az első szerzős idézettségnek a kutató teljes idézettségében kifejezett százaléka, amely a kutatók életkorával általában csökkenő irányt mutat. Hasonlóan lehet értékelni az „utolsó szerzős” idézettségét is, amelynek iránya az előzőével ellentétes.
6. A kutató élete „legjobb” öt- (vagy tíz-) éves időszakának idézettsége; az elmúlt öt (vagy tíz) év idézettségi száma; az elmúlt év idézettségi száma
Ez a három idézettségi szám együttesen a kutató tudományos szakirodalmi tevékenységének időarányosságát vizsgálja. Más a pálya kezdetén, a „csúcsán” vagy azon túllevő kutató szakirodalmi munkássága és idézettsége. A kutató jelenlegi tudományos munkájának egyik mutatója lehet, ha a kutató teljes idézettségi számát, valamint a legjobb szakirodalmi időszakának idézettségi számát az utóbbi évek (1–5–10 év) idézettségével hasonlítjuk össze. (Figyelembe kell venni azonban, hogy az idézettségi szám bizonyos időeltolódással „jellemzi” a tudományos tevékenységet, illetve annak hazai és nemzetközi fogadtatását. A tudományos közlemény idézettsége csak évekkel a megjelenést követően éri el csúcspontját.) Megjegyzendő, hogy az MTA Orvosi Tudományok Osztályának állásfoglalása szerint bármely formájú tudományos munkában (könyv, könyvfejezet, közlemény, tudományismertetés, előadás teljes szövege vagy összefoglalója) megjelent hivatkozás a szerző munkáira beszámítható a kutató idézettségébe.
A tudományközlés eredményeinek felhasználása a kutató szakmai tevékenységének megítélésében egyre nagyobb hangsúlyt kap. A felgyorsult szakmai verseny, amelyet nemcsak a tudományos érdeklődés, de a szakmai pályafutás, érvényesülési, sőt megélhetési szempontok is vezérelnek, növekvő számú közlemény írására ösztönzi a kutatókat, és ez óhatatlanul károsan hat a közlemények szakmai színvonalára. Ez nemcsak a kutatási eredmények mozaikszerű közlésében nyilvánul meg, hanem számos kutató egy és ugyanazon eredményét többször, több helyen és több formában is közölni igyekszik. Ma nemcsak az egyes tudományágak eredményközlési gyakorlata különbözik, hanem az egyes szakterületeken belül is különböző közlési szokások és normák érvényesülnek. Ezért sok esetben a tudományos tevékenység megítélésénél nem a közlemények számát, hanem a kutató „legjobb” 10 közleményét, valamint azoknak a folyóiratoknak szakmai rangját értékelik, ahol ezek a közlemények megjelentek.